Jutalom

2023.09.18. 18:05

Gyalogútra költik a nyereményt a szécsénkei győztesek – még kukoricamorzsolásban is versengtek

Szeptember első hétvégéjén a technikai okok miatt elmaradt Lecsófesztivál egyfajta pótlására rendezte meg a szécsénkei önkormányzat a két településrész lakóinak vetélkedőjét. Mára eldőlt, mire fordítják nyereményüket a viadalban győztes alsófalusiak.

Hegedűs Henrik

Nem maradhatott ki a két falurész versenyéből településtörténeti kérdéssor sem

Forrás: Nool.hu

Fotó: NMH archív

Az Alsó- és Felsőszécsénke egyesítésének százhuszadik évfordulója alkalmából szervezett eseményen a község vezetése sok-sok tréfás, illetve komoly fejtörést kívánó feladatot állított össze a versengőknek a Técsői Móricz Kálmán Művelődési Ház udvarán. Többek között volt kukoricamorzsolás, illetve kvízjáték is, a faluról szóló, erős töprengésre késztető kérdésekkel. Végül az összecsapást 30-27-re nyerték az alsófalu képviselői, vele együtt a kétszázezer forintos jutalmat, amit lakókörnyezetük fejlesztésére fordíthatnak.

– A győzelem után természetesen megindult a serény töprengés – mondta az utóhangokról Hevér Boglárka, Szécsénke polgármestere. – Két helyszínre szűkítették a megszépítendő felületet, egyrészt a Millennium tér környékére, ahol a művelődési ház szomszédságában található játszókert van, illetve a Pető-rétre, ami a Nógrádkövesd felé eső részen, a buszmegálló közvetlen közelében terül el. A győztesek megemlítették, hogy a kétszázezres összeg első pillantásra soknak tűnik, de igazából kevés. Így az önkormányzat nevében megemeltük a tétet háromszázezer forintra, ugyanakkor hangsúlyoztam, hogy társadalmi munkában is lehet gondolkodni, azzal lehet spórolni. Mire a vacsorára készült finom lecsó elfogyott, megszületett a végleges döntés: a Pető-rétre esett a választás, ott egy kis térkövezett gyalogutat szeretnének kialakítani, utcabútorokkal, dísznövényekkel.
A polgármester hozzátette, ez az elképzelés teljesen összecseng az önkormányzat terveivel, hiszen nélkülözhetetlen ennek a területnek a mielőbbi megújítása.

– A legjobb az egészben az, hogy ennek az alsófalusi csapatnak a munkálatok során is össze kell fognia, és minden érintett család azon nyomban megtette a maga vállalását – folytatta beszámolóját Hevér Boglárka. – Szerencse, hogy akad köztük kőműves szakember, aki műveleti támogatást képes nyújtani. A legnagyobb érték a verseny közösségépítő hatása, és biztos vagyok, hogy a vetélkedőben vesztes felsőfalusiak is szívesen csatlakoznak a tevékenységhez. Ezzel az őseinket követjük, hiszen amikor Alsó- és Felsőszécsénke még külön volt, a közös templom építéséért összefogtak, és később együtt tartották fenn.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában