2024.01.31. 08:06
Télen az erős széllel is meg kell küzdeniük a sofőröknek a nógrádi utakon
Télen nem csak a hóesés és a csúszós utak, hanem a gyakran tapasztalható erős, olykor viharos erejű szél is szokatlan kihívások elé állíthatja a közlekedőket. A nógrádi rendőrök óvatosságra intik a sofőröket.
A Nógrád vármegyei rendőrség Facebook-oldalán közölte, hogy a járművezetők erős szélben fokozott figyelemmel közlekedjenek, csökkentett sebességgel haladjanak és tartsanak nagyobb követési távolságot a nógrádi utakon.
Hozzátették: a lassabb sebesség abból a szempontból is előnyös, hogy több idő jut a szél miatt az útra került akadályok, leszakadt faágak észlelésére, így a fékezésre vagy a kikerülő manőverre is.
Hogyan vezessünk?
Arra is kitértek, hogy erős szélben két kézzel, erősen tartva kell fogni a kormányt a főként erdős részről nyílt terület felé közlekedve és óvakodni kell a hirtelen kormánymozdulatoktól. A magas építésű járművek, teherautók, kamionok előzésekor pedig a szél irányától függően számítani kell a hirtelen fellépő oldalszélre vagy annak megszűnésére. A rendőrség kifejtette azt is, hogy a gyalogosok és kerékpárosok mellett haladva érdemes a szokásosnál nagyobb oldaltávolságot tartani.
Ezen túlmenően szeles időben arra is fontos figyelni, hogy hova parkolnak.
Amennyiben van rá lehetőség, kerülni kell a fák alatti parkolást, hiszen a szél leszakíthat ágakat, amelyek megrongálhatják az autót.