„Az egészségügyben találtam meg a helyem”– elismerték a tarjáni kórház dolgozójának munkáját

– Mindig az egészségügyi pályán képzelte el magát? Mi sarkallta arra a döntésre, hogy ezt a hivatást válassza?
– Édesanyám műtősnő volt, ő vezette a salgótarjáni kórház központi műtőjét, a párja pedig sebészként dolgozott az intézményben. Így szinte elkerülhetetlen volt, hogy már gyermekként képet kapjak az egészségügyről. A családi vacsorák alkalmával mindig megbeszélték a napi történéseket, szinte már ekkor magamba szívtam a szakma szeretetét. Az érettségit követően elgondolkoztam azon, hogy mi az a foglalkozás, amit egy életen keresztül tudnék végezni, és ami biztos megélhetést is nyújt, hiszen egészségügyi dolgozókra mindig szükség lesz. Úgy döntöttem hát, hogy az ápolói hivatást választom annak minden nehézségével és szépségével együtt.

– Az érettségit követően szerzett a salgótarjáni egészségügyi szakközépiskolában ápolói oklevelet, majd a helyi kórházban kezdett dolgozni.
– A szakmai gyakorlatok alkalmával megismerhettük az intézmény különböző osztályainak a mindennapjait. Leginkább az intenzíven folyó munka volt számomra szimpatikus, hiszen nagy sikerélményt jelentett, hogy a sokszor válságos állapotban ide érkező betegek gyógyultan, megerősödve távoztak. Ezen az osztályon kezdtem hát el dolgozni 2002. július 1-jén. Az idősebb nővérek nagyon sokat segítettek, magyarázták, tanították, ugyanakkor nagy hozzáértéssel végezték a napi feladatokat. Az intenzíven nincs annyi negatív érzés, mint amennyit az emberek ehhez az osztályhoz kapcsolnak. Természetesen voltak egyéni és családi tragédiák, de inkább a sikerélmények domináltak. 2018-ig dolgoztam a központi intenzív osztályon, ma is szívesen emlékszem vissza arra az időszakra. Nagyon jó volt a csapat, a kollégákkal kiváló volt a kapcsolat, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy szakmailag mindig naprakészek legyünk, sokat fejlődjünk.

– Miért váltott mégis?
– Ahogy a gyerekeim idősebbek lettek, és beléptek a kamaszkorba, úgy kellett egyre nagyobb figyelmet fordítani rájuk. Szerettem volna több időt tölteni velük, ott lenni a különböző versenyeken, edzéseken, programokon. Mivel időközben elvégeztem az aneszteziológiai és intenzív terápiás szakasszisztens képzést, kértem, hogy a műtőbe dolgozhassak, mivel az időbeosztás itt kedvezőbb. Így reggel és délután is a gyerekekkel tudok lenni. 2018 óta aneszteziológiai szakasszisztensként segítem a műtétek során az altatásnál, az érzéstelenítésnél az orvosok munkáját. Egy rövid ideig még az édesanyámmal is dolgoztam együtt, de aztán ő nyugdíjba ment.

– Ezen a területen is megtalálta a helyét? Milyen tervei vannak a későbbiekben?
– Ez a terület is nagyon érdekes. Itt ugyan csak később látszik a munka eredménye, de csak pozitív tapasztalataim vannak a tevékenységem kapcsán. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a munkatársakkal, szakmailag mindenki felkészült, és a legjobb tudása szerint végzi a feladatait. Abban biztos vagyok, hogy mindig az egészségügyi pályán maradok, itt megtaláltam a helyem.

– A közelmúltban a Magyar Ápolási Egyesület Ezüst Kitűzőjével ismerték el a munkáját, hogyan fogadta a díjat?
– Nagyon örülök annak, hogy a feletteseim és a kórház vezetése is érdemesnek talált, illetve jelölt erre a díjra. Emellett nagyon meglepődtem, mert nem számítottam arra, hogy ezen a módon is elismerik a munkámat. Elcsépelten hangzik, de igaz, hogy nem azért végzem nap mint nap a feladataimat, mert azért díjat remélek. Ennek ellenére természetesen örülök, hogy átvehettem azt.

– Mit lehet tudni a magánéletéről, mit szeret csinálni szabadidejében?
– Három gyermekem van, két tizenéves kamasz és egy hároméves kislány, aki most kezdte az óvodát. A kevés szabadidőmben nagyon szeretek kertészkedni és szeretnék olvasni is, de erre kevés lehetőségem van, hiszen egy családi házban mindig akad feladat. Vannak rituálék, amikre igyekszem időt szakítani, ilyen például, hogy a reggeli kávét a teraszon szeretem elfogyasztani. Ezzel indul a nap, ilyenkor átgondolom a feladatokat, és csak saját magamra figyelek. Már persze ameddig a gyerekeim ezt hagyják.