Jön a vonat

Tavasszal egy filmforgatás alkalmával Balassagyarmatra érkezik a magyar gőzmozdonygyártás leghíresebb vasparipája. A legendás 424-es Bivaly pöföghet be a síneken a vasútállomásra. Nagy örömmel fogadta a hírt a város lakossága, és izgatottan várják az érkezését, hiszen nem mindennap láthat ilyen kuriózumot a nagyközönség.

Száz éve futott ki a sínekre az első gyártmány. A mozdony gyártását az első világháború után, 1918-ban rendelte meg a MÁV. A Magyar Királyi Állami Vas-, Acél- és Gépgyárak 1924-től gyártotta a 424-es sorozatú, 2’D tengely elrendezésű, univerzális, túlhevítős gőzmozdonyát. 4 bar gőznyomással 1350 lóerő teljesítményre volt képes, 21 köbméter vízkészlettel, 9 tonna tüzelőkészlettel rendelkezett, és 90 kilométer per óra volt a megengedett csúcssebessége.

Ez az ötvenes, hatvanas, sőt még a hetvenes években is kimagaslónak számított. Az utolsó 424-est 1958-ban gyártották a MÁVAG-ban. Így nem csoda, hogy még az én érdeklődésemet is felkeltette, pedig nem különösebben rajongok a vonatokért. Talán azért, mert gyermekkorom óta teljesen megszokottnak, természetesnek számít a vonatozás. Kifejezetten szerettem vonattal járni az iskolába, azonban nem mindig volt ez így. A mai napig emlegetik a családban, hogy két-három évesen akárhányszor megláttam a Balatonnál a gőzöst, akkor sírni kezdtem, és alig tudtak megvigasztalni. Biztos a rémisztően hangos, fekete termete miatt riadtam meg mindig. Szállóigévé is vált: „Ne sírj, nem jön a vonat!”