2024.03.19. 14:19
Rekordszámú véradót toboroztak, elismerést vehetett át a nógrádi civil központ (videó)
Számos témáról szó esett a Nógrád Vármegyei Civil Központ által kedden megrendezett sajtóreggelin. Mások mellett a közelmúltban megtartott Civil Véradó Hét eredményeiről is beszámoltak.
Tolnai Sándor (jobbra) tartotta a sajtótájékoztatót
Forrás: Nool
Fotó: Szabó Péter
– A Miniszterelnökség Civil és Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Helyettes Államtitkársága a Civil Közösségi Szolgáltató Központok, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat és a Magyar Vöröskereszt közreműködésével immár tizedik alkalommal valósult meg a közelmúltban a Civil Véradó Hét, amelynek keretében Nógrád vármegyében hat helyszínen nyújthatták karjukat a donorok – tájékoztatta portálunkat Tolnai Sándor, a civil központ munkatársa.
Mint mondta, ahogy minden évben, úgy idén is a véradás fontosságára hívták fel az emberek figyelmét, annak népszerűsítését tűzték ki célul. Országszerte 88 helyszínen több mint háromezren éltek a lehetőséggel, közülük háromszázan első alkalommal vettek részt a karitatív eseményen. Nógrádban 230 donor segített ezen a módon beteg embertársain, ami kiemelkedő a vármegyék sorában. Ennek elismeréseként oklevelet is átvehetett a civil központ.
– Köszönjük a véradók, a Salgótarjáni Területi Vérellátó és a vöröskereszt megyei szervezetének együttműködését, ami hozzájárult az eredményességhez – hangsúlyozta Tolnai Sándor.
Nool.hu videó
- Pünkösdvasárnap is szép számban érkeztek látogatók Hollókőre (fotók, videó)
- Bódi Guszti lehengerelte a nagylóci fesztivált (fotók, videó)
- Pályázat segítségével, kétszázmillió forintból újult meg az ecsegi iskola
- Ingatlan újult meg 53 millió forintból Ecsegen, új funkciót is kapott (videó)
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a honvédelmi nevelés fontos Nógrád számára (videó)