Lelkigyakorlat

2024.04.28. 09:24

Böjte Csaba Szentkúton és Salgótarjánban tartott lelkigyakorlatot, a téma a jó cselekedet volt

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója tartott lelkigyakorlatot és szentmisét a nemzeti kegyhelyen Nagypéntektől Alvernáig címmel a Nemzeti Kegyhelyen szombaton és vasárnap.

Nagy Orsolya

Böjte Csaba több lelkigyakorlatot is tartott a nemzeti kegyhelyen és szombat este a salgótarjáni ferences templomba is eljutott

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

Ezen a hétvégén Böjte Csaba elmélkedésén vehettek részt a Szentkútra látogatók. A ferences rendi szerzetes úgy fogalmazott, nagyon fontos lenne egy-egy elmélkedés során, hogy számba vegyük az anyagi javainkat és az azokhoz való viszonyunkat.

Sokan érkeztek a szentkúti kegyhelyre, a szabadtéri misézőhelyen elhangzott előadásra
Fotó: Vendel Lajos

– Jézus egy hatalmas szabadságot hirdet azzal, hogy lemondjunk az anyagai javainkról. Szent Ferenc pedig a szegénységet nem nyűgnek tekintette, hanem egyenesen a szegénység úrnőjének a lovagja akart lenni. Ennek fényében érdemes elgondolkodni azon, hogy mi az, amit birtokolunk és azt mire használjuk, mekkora az éhségünk, de azon is, hogy tényleg hasznunkra vannak-e. Legyen szó táplálkozásról, vagy testünk különféle kívánságainak kielégítéséről. Az is gazdagság, ha az asztal vastagon meg van terítve, de az is, ha csak heverészek és semmit sem teszek – mondta Böjte Csaba, aki úgy véli, a birtoklási vágy Isten ajándéka, ha meg van nemesítve és magasabb szintre emeltük.

Kifejtette: a jó cselekedetek, a szeretetből fakadó jó tettek azok, amelyek gazdaságot jelentenek. Isten nem akarja, hogy nyomorogjunk, de a bölcs mértékletesség fontos az ember életében. Sajnos manapság akármerre nézünk azt látjuk, hogy rengeteg a pazarlás. Ezért arra hívta fel a figyelmet, hogy nem kincseket kell gyűjteni, hanem olyan dolgokat, amelyek megmaradnak az örök életre.

Amilyen mértékkel adunk, olyannal jön vissza

– El kell indulni a szeretet útján. Az első lépés után jön majd a következő, csakúgy, mint a bűn útján, amelyen egyik hazugság követi a másikat. Érdemes valami jót tenni nagy lélekkel és szeretettel, amelyből sosem tudni, hogy mi bontakozik majd ki. Az biztos, hogy túlcsordulóan érdemes adni, hiszen amilyen mértékkel adnak, olyannal jön vissza is – hangsúlyozta Böjte Csaba, aki hozzátette, nem azért kell jót tenni és nagylelkűnek lenni, mert az emberek megköszönik, vagy díjat adnak, csupán tenni kell a jót nagylelkűen, mert jónak lenni jó.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában