Költészet

A költészet napjához közeledve mindig elmerengek a magyar versek szépségén, és ilyenkor magam is többször szavalásra fakadok. Mosakodáskor a borotválkozótükörbe tekintve általában Ady Endre nemes művei jutnak az eszembe, mint A muszáj Herkules, vagy A grófi szérűn. Ha otthonomból a buszmegálló felé sétálok, rendre feltekintek Őrhalomban a szemközti általános iskola kéményén található fészekre, és máris mormolom magamban Tompa Mihály örökbecsű szavait: „Megenyhült a lég / vídul a határ / S te ujra itt vagy / Jó gólya-madár”.

Ha ezekben a napokban az Ipoly-parti városban a Palóc-liget felé veszem az utam, és eljutok Szabó Lőrinc szobrához, a Tücsökzene ciklus szerzőjével tökéletes összhangban zengem: „Balassagyarmat – óh, hogy szeretem / Legszebb ott volt fiatal életem”. Pár méterrel odébb pedig fejet hajtok Komjáthy Jenő kompozíciója előtt, és ha visszafelé netán a Balassi Bálint Gimnázium irányában kerékpározok el, egy pillanatra megállok a névadó szobra előtt, hogy a Júlia-versekre, a vitézi énekekre gondoljak. A temetőbe érve pedig Csikász István kopjafájára nézek.

Őszinte szerencsének tartom tehát, hogy a mi kies nógrádi vidékünk ilyen mérhetetlenül gazdag az ékes anyanyelvünk szófordulatait kiváló alkotásokba fűző poétákban. Amivel a feltörekvő fiatalság is kiváltképp eredményesen sáfárkodhat. Rajta, ifjúság, vegyétek elő a köteteket, és ne csak olvassátok, hanem tanuljátok is meg a gyönyörű verseket!