Jegyzet

2024.04.26. 12:30

Magyar Népviselet Napja

Sokakat elkápráztat, hogy mennyire változatosak és gyönyörűek a ruhák - Sipos Nina gondolatai a témában.

Sipos Nina Vivien

Kislánykorom óta imádom az olyan rendezvényeket, ahol a hagyományos, helyi népviseletbe öltöznek be az emberek, hogy demonstrálják azokat a ruhadarabokat, amelyeket elődeink hordtak generációkkal ezelőtt. Sőt, a mai napig megragadok minden adandó alkalmat arra, hogy ilyen eseményekre elmenjek, és megcsodáljam a sok-sok gyönyörű hazai viseletet. A téma iránti kíváncsiságom ismét egy kis kutatásba hajszolt engem, s így tudtam meg, hogy a sok világnap között 2015-ben egy új kezdeményezés indult, ennek keretén belül pedig "megszületett" a Magyar Népviselet Napja. Minden évben április 24-én ünneplik Magyarország-szerte ezt a jeles napot. 

A közelmúltban jártam az immáron tizenhárom éves múltra visszatekintő Nemti Nyúlfesztiválon, ahol amellett, hogy remekül éreztem magamat, még a Zuborinka Egyesület tagjainak köszönthetően a helyi tájházat is megnézhettem. Az épület összes szobája a régi szokásoknak megfelelően van berendezve, amely olyan érzést keltett bennem, ahogy legelőször betettem oda a lábamat, mintha visszarepültem volna az időben. A helyiségekben felöltöztetett műanyag babákon a tradicionális ruhadarabokat is megnézhettem. Pethőné Szabó Piroska népi iparművész, az egyesület tagja vezetett körbe a tájházban, és részletesen beszámolt nekem arról, hogy milyen és hányfajta rétegből állt össze a női népviselet. A kulturális körút végén még azt is felajánlotta nekem, hogyha szeretném, akkor akármikor beöltöztetnek engem. Legközelebb biztosan kapok majd az alkalmon. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában