applikáció

2020.06.30. 13:44

Múltat idéz a kincskereső okos-séta telefonos alkalmazás Salgótarjánban

Megmozgatja az embereket a Kísérletváros-DemoLab csoport fiataljai által kitalált új projekt, amely a belvárosi körtúrát is izgalmassá teszi egy okostelefonos alkalmazással.

Kakuk Klaudia

Az alkalmazás fejlesztésének fő célja az oktatás és a közösség összekovácsolása, valamint az, hogy az itt élők minél jobban megismerjék lakóhelyüket

Forrás: NMH

Fotó: H. M.

Minden korosztály számára kellemes időtöltést nyújt az Actionbound nevű telefonos alkalmazásba épített városi kincsvadászat, amelynek keretein belül a résztvevők megismerhetik a város történelmét, felfedezhetik nevezetességeit, úgy, hogy közben a kreativitásra, a csapatmunkára támaszkodnak. Ehhez pedig internethozzáférés sem szükséges.

Az alkalmazás fejlesztésének fő célja az oktatás és a közösség összekovácsolása, valamint az, hogy az itt élők minél jobban megismerjék lakóhelyüket
Fotó: H. M. / NMH

Kisbali Bence a Kísérlet­vá­ros-Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (DemoLab) tagja elmondta, az ötlet, hogy különleges programlehetőséget kínáljanak a város lakóinak, egyik informatikai szakemberüktől, Dér Leonórától származik, az állomásokat pedig közösen hozták létre. Az alkalmazásban nyolc szakaszból álló, körülbelül másfél kilométeres, negyven percet igénybe vevő, előre kijelölt útvonal áll a vállalkozó kedvűek rendelkezésre. Ennek során, a megyeszékhely nevezetességei között sétálgatva kell kihívásokat teljesíteni, rejtvényeket megoldani. Az alkalmazás középpontjában az oktatás, a közösség összekovácsolása áll, valamint az, hogy az itt élők minél jobban megismerjék lakóhelyüket, mintegy összekötve a kellemest a hasznos időtöltéssel.

A játék első állomása a Dornyay Béla Múzeum, ahol az applikáció letöltése után a bejárat mellé elhelyezett QR kód beolvasásával indul a megmérettetés, végezetül pedig az összegyűjtött pontok fognak számítani. A kissé sem hagyományos kincsvadászat során a játékosoknak például meg kell találniuk bizonyos évszámokat, neveket vagy helyszíneket, de előfordulhat, hogy kreatív szelfit kell készíteni egy-egy nevezetességnél az értékes pontokért. A feladatok teljesítéséhez a csapatok segítségére beépített útmutató valamint plusz információ áll rendelkezésre.

– Ennek eredményeképp az érdeklődők akár egyénileg, akár csapatokban fejleszthetik ismereteiket a városról és felfedezhetnek olyan dolgokat is, amikkel eddig talán még nem találkoztak – mondta Kisbali Bence, s hozzáfűzte: az állomásokat úgy állították össze, hogy tavalyi projektjük helyszínét, a Karancs Szállót is magába foglalja.

Szívügyüknek tekintik a Karancs Szállót a csoport tagjai

A mintegy húsz főből álló Kísérletváros-DemoLab csoport tagjainak nagy része salgótarjáni lakos és egyértelműen elkötelezett a város sikeres jövője mellett – mindannyian itt képzelik el elkövetkezendő éveiket. Korábban másfél éves kutatómunka után a DemoLab diákcsoportja élettel töltötte meg a város ikonikussá vált épületét, a Karancs Szállót. A rendezvénysorozat keretében bemutatták az Éjszaka a hotelben című árny- és fényjátékukat valamint Csohány Kálmán grafikusművész kerámiafalát is újrateremtették a Március 15. úti házsor Fő tér felőli oldalának homlokzatára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában