Évforduló

2024.04.27. 08:05

Honismereti játékkal ünnepelték Szécsény várossá nyilvánításának 690. évfordulóját

Idén ünnepli Szécsény városa a 690. születésnapját. Ebből az alkalomból a Városi Művelődési Központ "Légy ott(hon) Szécsényben!" címmel honismereti játékot hirdetett 7-11. évfolyamos diákok számára – ismertette a Facebook oldalán a Szécsényi Művelődési Központ.

Lászlók Judit

A szécsényi Forgách-kastély

Forrás: Nool.hu

Fotó: Vendel Lajos

A bejegyzésből megtudhattuk, hogy a három fordulós játék döntőjét szerdán rendezték meg a Városi Művelődési Központban. A döntőbe jutott 24 csapat közül az első helyen a Csordás Bence, Szentgyörgyi Kristóf és Koruhely Lilla alkotta csapat végzett. A második helyet a Király Simon, Kovács Ákos és Fodor-Kelemen Benjámin csapata szerezte meg. A harmadik helyen pedig a Danyik Bence, Balázs Dániel és Kelecsényi Bálint csapata végzett. Mint írták, mindannyian a Páter Bárkányi János Katolikus Gimnázium tanulói.

„Gratulálunk nekik! Díjaikat Szécsény önkormányzata és a Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft. ajánlotta fel és Stayer László polgármester úr adta át. Valamennyi résztvevő diáknak, felkészítő pedagógusnak és zsűritagnak köszönjük a heteken át tartó munkát!” – olvasható a bejegyzésben. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában